Mi az ökológiai utódlás? | Definíció és típusok

Az ökológiai szukcesszió központi szerepet játszik az ökológia tanulmányozásában. Ebben a cikkben megválaszoljuk a „Mi az ökológiai szukcesszió? meghatározása és típusai”.

A parlagon hagyott földrészlet gondos tanulmányozása feltárja az ökológiai szukcesszió elképesztő valóságát. Néhány éven belül az egykor csupasz földet különféle növényfajok foglalják el. És ha több időt kap, gyepből bokrosodik, majd cserjék és erdei fák nőnek.

Ez a folyamat nemcsak növényfajok fejlődését jelenti a környezetben, hanem mikrobiális és egyéb állatfajok fejlődését is.

Az ökológiai szukcesszió meghatározása és magyarázata

Az ökológiai szukcesszió egy ökológiai közösség kialakulásának fokozatos, de állandó folyamata. Ez az a folyamat, amelynek során a biológiai közösség szerkezete fejlődik. Egy közösség fajszerkezetének időbeli változásának folyamata.

Dennis Baldocch, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint az utódlás a közösségfejlesztés rendezett folyamata, amely irányított és kiszámítható. Ez a fizikai környezet közösség általi módosításából adódik. Az utódlás közösség által irányított, bár a fizikai környezet határozza meg a változás mintáját, sebességét és korlátait.

Az ökológiai szukcessziót a tájképet megváltoztató, különböző intenzitású, méretű és gyakoriságú zavarok okozzák. Zavar minden olyan időben és térben viszonylag diszkrét esemény, amely megváltoztatja a populációk, közösségek és ökoszisztémák szerkezetét, és változásokat okoz az erőforrások elérhetőségében és a fizikai környezetben.

A zavar lehet természetes vagy emberi eredetű. A természeti zavarok példái a halálozás (kor, sűrűség, önritkulás), fák kidőlése, erdőtüzek, vulkánok, áradások, hurrikán/tornádók, rovarok/betegségek, szélhullámok, cunami, fakitermelés, földcsuszamlások, gleccserek a tengerszint emelkedése vagy visszavonulása. Az ember által előidézett zavarok a következők: fakitermelés, szántás, bányászat, gátbontás

Az ökológiai szukcessziót először a 19. században figyelték meg, amikor a tudósok, például Buffon francia természettudós megfigyelték, hogy az erdők természetes fejlődésében a nyárfák megelőzik a tölgyeket és a bükköseket. A Blekinge-i erdőfejlődés tanulmányozása közben Ragnar Hult 1885-ben felfedezte, hogy a füves területek még azelőtt fenyővé válnak, mint az erdővé fejlődni. Ő volt az első, aki az „utódlás” kifejezést használta.

Tanulmánya szerint az erdőfejlődés korai szakaszában a nyír, majd a fenyő (száraz talajon) és a luc (nedves talajon) dominált. Ha a nyírt tölgyre cseréljük, végül bükkfává fejlődik. A mocsarak a mohától a sáson át a lápnövényzetig terjednek, majd a nyír és végül a luc. https://en.m.wikipedia.org/wiki/Ecological_succession.

A Chicagói Egyetemen végzett tanulmányai során Henry Chandler Cowles rájött, hogy a különböző korú dűnék vegetációja a dűnék vegetációfejlődésének általános tendenciájának különböző szakaszaiként értelmezhető.

Az ökológiai utódlás típusai

Elsődleges utódlás
Másodlagos utódlás
Autogén szukcesszió
Ciklikus egymásutániság
Allogén szukcesszió
Autotróf egymásutániság
Heterotróf egymásutániság
Indukált szukcesszió
Retrogresszív szukcesszió
Irányos egymásutániság

Az ökológiai szukcesszió két fő típusa az elsődleges szukcesszió és a másodlagos szukcesszió. Mások közé tartozik az autogén szukcesszió, a ciklikus szukcesszió, az allogén szukcesszió, az autotróf szukcesszió, a heterotróf szukcesszió, az indukált szukcesszió, a retrogresszív szukcesszió és az irányított szukcesszió.

1. Elsődleges ökológiai utódlás

Az elsődleges ökológiai szukcesszió élettelen helyeken megy végbe. Ezek olyan területek, ahol a talaj nem képes fenntartani az életet. Általában újak és kihasználatlanok. Az olyan események, mint a földcsuszamlások, a sziklafolyás, a lárvafolyás, a dűnék kialakulása, a tűz, a széllökések vagy a fakitermelés, ezeknek az új élőhelyeknek a kialakulásához vezetnek.

Az elsődleges szukcesszió tehát kőzetből, lávából, vulkáni hamuból, homokból, agyagból vagy más kizárólag ásványi szubsztrátumból álló új földfelületek kialakulását követi. Mivel a talaj ásványi anyagok, bomló szerves anyagok és élő szervezetek keveréke, egyszerűen egyetérthetünk abban, hogy az elsődleges szukcesszió előtt nincs jelen talaj.

2. Másodlagos utódlás

Másrészt a másodlagos szukcesszió azokon a területeken történik, ahol az egykor létező közösség elveszett. Kis léptékű zavarok jellemzik, amelyek nem szüntetik meg az összes életformát és tápanyagot. Ezek a zavarások eltávolíthatják vagy károsíthatják a növényzetet, de nem távolítják el, nem pusztítják el vagy borítják be a talajt.

A másodlagos utódlás folyamata gyorsabb, mint az elsődleges utódlásé. A másodlagos szukcesszió úttörő növényei a talajban maradt gyökerekből vagy magvakból, vagy a szél vagy a környező közösségekből származó állatok által bevitt magokból indulnak ki.

Az elsődleges és másodlagos utódlás hasonló tendenciákat követ. A növényeken kívül a mikroorganizmusok és az állatok is ökológiai szukcesszión mennek keresztül. A mikrobiális szukcesszió olyan új élőhelyeken fordulhat elő, mint a levélfelületek, a gleccserek által nemrégiben feltárt sziklafelületek és az állati csecsemőbelek.

A másodlagos szukcesszió a mikrobiális közösségekben fordul elő, amikor mikroorganizmusok nőnek fel nemrég elhalt fákon vagy állati ürüléken.

3. Autogén szukcesszió

Az autogén szukcesszió a szukcesszió egy olyan fajtája, ahol az új közösségekkel való helyettesítést a növényzet vagy a meglévő közösség növényzete okozza. Egyszerűen fogalmazva, ez a meglévő közösség felváltása egy újjal, ugyanazon környezet tényezőivel.

4. Ciklikus szukcesszió

A ciklikus szukcesszió az ökológiai szukcesszió olyan fajtája, amelyben a szukcesszió bizonyos szakaszai ismétlődően előfordulnak.

5. Allogén szukcesszió

Az allogén szukcesszió olyan, ahol az autogénnel ellentétben a szukcessziót bármely más külső körülmény okozza, és nem maga a meglévő növényzet.

6. Autotropoikus szukcesszió

Az autotróf szukcesszió olyan, amelyben egy közösség korai és folyamatos dominanciája a zöld növényeknek nevezett autotróf szervezet által.

7. Heterotróp szukcesszió

A heterotróp szukcesszióban a heterotrófok, például baktériumok, aktinomyceták, gombák és állatok közösséget foglalnak el a dominancia korai szakaszában.

8. Indukált szukcesszió

Az indukált szukcesszió az ökológiai szukcesszió egy fajtája, amelyet olyan zavarok okoznak, mint a túllegeltetés, a szennyezés és a hegesedés.

9. Retrogresszív szukcesszió

A retrogresszív szukcesszió az ökológiai szukcesszió egy olyan fajtája, amelyben visszatérés történik egy egyszerűbb és kevésbé sűrű közösséghez. A progresszió helyett a visszafejlődés történik, az organizmusok pusztító hatásai következtében.

10. Szezonális utódlás

A szezonális utódlás egy új közösség kialakítása az év különböző évszakaiban.

Az ökológiai utódlás szakaszai

Nudáció
Invázió
Verseny
Reakció
Stabilizáció vagy csúcspont

Az egymást követő legkorábbi alkotások gyakran kicsik, egyszerű szerkezetűek, és nagy számban szaporodhatnak. De ahogy a szukcesszió folytatódik, a kis szervezeteket nagyobbak váltják fel. Ezek a nagyobb lények a kisebbekkel táplálkoznak.

Minden közösség néhány, úttörőként ismert növénnyel és állattal kezdődik. Úttörőkből stabil és önszaporodó csúcsközösségekké nőnek. A gyarmatosítás korai szakasza és a csúcspont kialakulása között a közösség a szerális közösség. Egy szerális közösség található a stabilitás felé haladó ökoszisztémában. A közösségek általában egynél több szerális közösséget élnek meg, mielőtt elérnék a csúcsfeltételeket.

Egy szerális közösség egyszerű táplálékhálózatokból és táplálékláncokból áll, és nagyon alacsony fokú diverzitást mutat. A közösségek teljes sorozatát vagy sorozatát Sere-nek nevezik. A szérum definiálható a szukcesszió során előforduló vegetációtípusok sorozataként is.

A vízi élőhelyek szukcesszióját Hydrosere néven ismerik. Ha csupasz sziklafelületeken és homokos területeken fordul elő, Lithosere-nek vagy Psammosere-nek nevezik. A sós talajban vagy vízben kiinduló szerét Halosere-nek nevezik. A Xeroxes egy olyan szer, amely száraz, vízmentes környezetben indul.

Az ökológiai szukcesszió általában öt szakaszon megy keresztül: nudáció, invázió, versengés, reakció és stabilizáció vagy csúcspont.

1. Nudáció

Ez az ökológiai szukcesszió első szakasza. A fejlődés egy kopár területen kezdődik, ahol soha semmilyen életforma nem létezett. Ezt a fejlődést okozhatják éghajlati tényezők (gleccser, vulkánkitörés, áradások, jégesők), biotikus tényezők (járvány, emberi tevékenység), vagy domborzati tényezők (talajerózió, földcsuszamlás).

2. Invázió

Ebben a szakaszban egy faj vándorlás, enózis vagy aggregáció révén meghonosodik egy formálisan csupasz területen. A vándorlás során a faj magvait, spóráit vagy más szaporítóanyagait diszperziós szerek (levegő, víz vagy élő szervezetek) juttatják be a csupasz területre.

Az Enosis a vándorolt növényfajok sikeres betelepítése az új területre. Magában foglalja a magvak vagy szaporítóanyagok csírázását, a palánták növekedését és a kifejlett növények szaporodásának megkezdését. Az aggregáció egy bevándorló faj populációjának sikeres szaporodási növelése. Az aggregációs fázis az invázió utolsó szakasza.

3. Verseny

Ezt a szakaszt a közösség fajokon belüli és interspecifikus tagjainak fejlődése jellemzi. Ez bizonyos körülmények között történik, például korlátozott élelmiszer-ellátás és hely esetén.

4 .Reakció

Ebben a szakaszban az élő szervezetek befolyásolják a környezet módosulását. Ezek a módosítások végül kényelmetlenné teszik a területet a meglévő közösség számára. Ezért helyüket egy másik közösség veszi át, amely alkalmazkodik ezekhez a változásokhoz.

5. Stabilizáció vagy csúcspont

Ez az a szakasz, amikor a közösséget elfoglalja a csúcsközösség. A csúcsközösséget az öregedés, a vihar, a betegségek és más biotikus és abiotikus tényezők is megváltoztathatják. Az éghajlat általában az ökológiai szukcesszió stabilizálódásának fő oka.

Amikor létrejön a csúcsközösség, a közösséget alkotó fajok általában a terület birtokában maradnak, mert nem hagyják el azt a környezetet. Ezek a fajok a különböző domináns fajok növekedését is elősegítik. Általában úgy gondolják, hogy egy közösség soha nem változik, miután elérte a csúcspontját. Ez nem teljesen igaz, mert olyan tényezők, mint az öregedés, a vihar, a betegségek és más biotikus és abiotikus tényezők, változásokat okozhatnak a csúcsközösségben.

Az utódlás szakaszai tavakban és tavakban

A tavakban és tavakban az ökológiai szukcesszió 7 szakaszon megy keresztül. Ide tartozik a Plankton, a Víz alá merült, az úszó, a zátonymocsár, a sásrét, az erdei és az erdei szakaszok. A spórák csírázásával kezdődik, amelyek a szél vagy az állatok által vízbe jutnak.

Amikor ezek a fitoplanktonok elpusztulnak és elpusztulnak, nagy mennyiségű szerves anyag és tápanyag kerül hozzáadásra, és néhány meggyökeresedett víz alatti hidrofita (Elodia, Hydrilla, Elodea, ) kezd megjelenni az új aljzaton.

Amikor a víz mélysége eléri a 4-8 métert, az elmerült növényzet elkezd eltűnni, majd fokozatosan megjelennek az úszó növények ezen a területen. A növény és a vízi környezet közötti állandó kölcsönhatások fizikai és kémiai változásokat okoznak az élőhelyen.

Az aljzat függőlegesen megemelkedik, és az olyan lebegő növények, mint a Nelumbmm, Trapa, Pistia, Nymphaea, Wolffia, Lemna, Aponogeton és Limnanthemum helyettesítik az elmerült növényzetet.

Ezt követően következik a zátonymocsári szakasz, ahol az úszó növények fokozatosan eltűnnek, és helyüket kétéltű növények foglalják el (pl. Bothrioclova, Typha, Phragmites, Scripus, ), amelyek sikeresen élhetnek vízi és légi környezetben is.

Idővel a növényzet a cserjékből közepes méretű fákra, majd a csúcsnövényzet kialakulására nő. Ezekben az erdőkben mindenféle növény megtalálható. Baktériumok, gombák és más mikroorganizmusok találhatók itt.

Az utódlás szakaszai a csupasz sziklás területeken

A csupasz sziklás területeken az ökológiai szukcesszió első szakasza a kérges konyhai szakasz, ahol a kéreg és a zuzmó az úttörő faj. A zuzmók feleslegben választanak ki szénsavat. Spóráikon és soredián keresztül vándorolnak, vándorlásukat a szél és a víz segíti elő.

Ezt követi a Foliose Lichen Stage, ahol levélszerű talijuk borítja a sziklát. Amikor a fényellátás megszűnik, a kéregzuzmók pusztulni kezdenek. A lombos zuzmók felszívják és felhalmozzák a vizet és az ásványi anyagokat, és ellenőrzik a felszíni vizek elpárolgását. Szénsavat is kiválasztanak, amely tovább porítja vagy kis részecskékre lazítja a kőzeteket.

A következő szakasz a mohastádium, ahol a meglévő lombos zuzmók eltűnnek, és helyükre xerofita mohák lépnek. Ezek a mohák rizoidokat fejlesztenek, amelyek mélyen behatolnak a sziklás talajba. Ha elpusztulnak, korhadó régebbi részeik vastag szőnyeget képeznek a kőzet felszínén, ami növeli a talaj víztartó képességét. Ez elősegíti a gyógynövények növekedését.

Ezeknek a növényeknek a gyökerei szinte a nem porított kőzet szintjéig hatolnak le. A pusztuló levelek szárai, gyökerei és más növényi részei humuszt képeznek, és növelik a talaj víztartó képességét. Ezzel fokozatosan elfoglalják a területet a Xerophytic cserjék (például Rhus, Phytocarpus, Zizyphus, Capparis). Törpéből és szélesen elhelyezkedő. Ezután a mezofita fák sűrűn nőnek és uralkodóvá válnak.

Az ökológiai szukcessziónak vannak kezdeti, folytatódó és stabilizáló okai. A kezdeti okok közé tartoznak az éghajlati és biológiai okok, mint például a tűz, a szél, stb. A további okok a migráció, az aggregáció, a versengés stb. Míg az éghajlat az ökológiai szukcesszió fő stabilizáló oka.

Példák az ökológiai utódlásra

Az utódlási „kerti” telek
Acadia Nemzeti Park,
Surtsey vulkanikus szigete
Korallzátonyok kialakulása

1. Az örökösödési „kerti” telek

2000 áprilisában a The Succession „Garden” Plot. jött létre. Az úttörő növényfajok olyan fajok voltak, amelyek elviselték az időszakos kaszálást, amely szabályozta a fű ökoszisztémáját. Amikor a kaszálás abbamaradt, más növényfajták is fejlődésnek indultak.

Idővel a talaj több nedvességet tudott megtartani, és zavartalan talaj-alom határfelülete lehetővé tette a növények sokféleségének növekedését és virágzását. Később magasabb, fás szárú növények telepedtek meg, amelyek beárnyékolták a napszerető gyomközösséget

2. Acadia Nemzeti Park,

1947-ben a maine-i Acadia Nemzeti Park hatalmas erdőtűzben szenvedett, amely több mint 10,000 20 hektáron pusztított el. Így a park mintegy XNUMX%-a elpusztult. A rekultiváció lehetetlennek tűnt, ezért a területet a természetes rekultivációra bízták.

Az évek során a másodlagos utódlás sikeresen zajlott a parkban. A fajok sokfélesége olyan mértékben megnőtt, hogy a parkban lombhullató erdők nőttek a parkban korábban létező örökzöld fák helyére.

3. Surtsey vulkáni eredetű szigete

Az ökológiai szukcesszió másik példája a Surtsey vulkáni eredetű szigete, amely Izland partjainál található. A sziget 1963-ban jött létre egy vulkánkitörés eredményeként. Természetesen utódláson ment keresztül. A szukcesszió a magvak megérkezésével kezdődött az óceáni áramlatokon keresztül, egészen a gombák és penészgombák megjelenéséig.

Évente két-öt új faj érkezik a szigetre. Jelenleg 30 növényfaj, 89 madárfaj és 335 gerinctelen faj él a szigeten.

4. Korallzátonyok kialakulása

A korallzátonyok idővel ökológiai szukcesszió révén alakulnak ki. A korallzátonyok elsődleges ökológiai szukcessziója a sziklák kis korallpolipok általi megtelepedése. Ezek a polipok sokszor növekednek és osztódnak, és korallkolóniákat hoznak létre. A korallkolóniák alakja és menedéke végül vonzza a korall körül élő kis halakat és rákféléket.

A kisebb halak táplálékai a nagyobb halaknak, és végül létezik egy teljesen működő korallzátony. Az ökológiai szukcesszió elvei, bár a növények összefüggésében alakultak ki, minden kialakult ökoszisztémában léteznek.

Az ökológiai szukcesszió jelentősége

Az ökológiai szukcesszió számos előnnyel jár a természet számára. Lehetővé teszi az ember által fogyasztott élelmiszernövények termelését és betakarítását.
Fontos az ökoszisztéma növekedéséhez és fejlődéséhez
Felelős az új fajok növekedéséért a csupasz területeken.
Megindítja új fajok megtelepedését egy ökoszisztémában.
Az ökológiai szukcesszió egy közösség érettségéhez vezet.
Ez egy közösség nagyobb sokszínűségéhez vezet.
Segít egyensúlyban tartani a közösség energiaáramlását.
A szukcesszió tanulmányozása segít más ökológiai jelenségek megértésében.
Segít előre jelezni a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások változásait.

GYIK az ökológiai utódlásról

Mi az ökológiai szukcesszió végső szerepe egy környezetben?

Az ökológiai szukcesszió végső szerepe az egyensúly elérése az ökoszisztémában.

Hogyan állapítható meg, hogy milyen típusú utódlás következik be?

Az egy helyen előforduló növény- vagy állatfajok megfigyelhető változásai az ökológiai szukcesszió megtörténtének bizonyítékai.

Mi az a csúcsközösség, és ez az utódlás vége?

Az ökológiai szukcessziót korábban úgy tekintették, mint egy stabil végstádiumot, amelyet csúcspontnak neveztek, amelyet néha egy hely „potenciális növényzetének” neveztek, és amelyet elsősorban a helyi éghajlat alakított ki. Ezt az elképzelést a modern ökológusok nagyrészt elvetették az ökoszisztéma dinamikájának nem egyensúlyi elképzelései mellett.

A legtöbb természetes ökoszisztéma olyan mértékű zavart tapasztal, amely elérhetetlenné teszi a „tetőpont” közösséget. Az éghajlatváltozás gyakran olyan ütemben és gyakorisággal következik be, amely elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a klimax állapot elérését.

ajánlások

+ hozzászólások

Mi az ökológiai szukcesszió? | Definíció és típusok